Fergeteges buli keretében ünnepelte új albumának megjelenését a Back II Black. Négy éve nem kényeztette el rajongóit új dalokkal a legendás együttes. A Funkybiotikum-hangulatkapszula tarolt és a hatás nem maradt el: hajnalig tartott a buli..
A B2B négy év után új albummal kedveskedett a funky szerelmeseinek, a lemez dalait egy budapesti klubparti keretében mutatták be.
"Nagy várakozás előzte meg az új albumot. A hosszú munka meghozta gyümölcsét, egy remek lemez született és a banda is nagyon izgatott volt, hogy milyen fogadtatása lesz - mondja Bebe, a Back II Black zenekar frontembere.
"Meg kell mondanom, hogy az eredmény kicsit minket is megdöbbentett, mert a közönség szinte falta az új dalokat. Szerintem nem túlzás, ha azt mondom, hogy egyedülálló volt, hogy két dal kivételével az egész CD-t lejátszottuk. És ami nekünk okozott meglepetés, hogy többen énekelték már az új dalok szövegét."
A magyar funky zenekar mindent elkövet, hogy a közönség maximálisan jól érezze magát és felejthetetlen élménnyel gazdagodjanak, legyen az klub-koncert vagy turnéfellépés. A színpadi látványelemeken és a hamisíthatatlan előadásmódon túl most az új albumuk borítójában található képregényhősök emberméretű tábláit lógatták a közönség fölé. A képregény szuperhőseit pedig nem mások testesítik meg, mint az együttes tagjai, akik azért verődnek össze, hogy szembeszálljanak a bolygónkat veszélyeztető gonosz erők ellen.
"Teljesen új oldalunkat láthatta a közönség, de természetesen a zenekarra jellemző jegyeinket sem hagytuk el. Maradt a táncos, bulis, feeling egy új férfias, lendületes hangvétellel megspékelve. Azt kell mondjam, hogy a koncerten is leteszteltük a Funkybiotikum hangulatkapszulát és tényleg hatásos. A buliról mindenki gyógyultan távozott"- nevet Bebe.
Az együttes már szinte a teljes 2010-es esztendőre betáblázta magát. Több meghívásnak és felkérésnek tesznek eleget amellett, hogy szervezik a lemez nagy show koncertjét és még olyan dolgokba is belevágtak, amikről még nem beszélnek.
De ami biztos, hogy a 2009-es évet a fiúkkal búcsúztathatja mindenki, aki ellátogat a Nyugati-térre Szilveszter este.