Az ideiglenes román kormány jövő évi költségvetési terve jóváhagyást kapott a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), ami alapvető fontosságú ahhoz, hogy az ország hozzájusson az IMF vezetésével összeállított 30 milliárd dolláros segélyhitelhez.
Technikai szinten már megegyeztünk a 2010-es költségvetés tartalmáról - idézte a Bloomberg Jeffrey Franksot, az IMF bukaresti küldöttségének vezetőjét. A következő lépést az jelenti, hogy a parlamenttel is elfogadtassák a büdzsét - tette hozzá Franks, aki szerint az idei 7,3 százalékos GDP-arányos költségvetési deficitcél is tartható.
Az Európai Unió második legszegényebb állama október 13. óta van kormány nélkül, amikor is Emil Boc miniszterelnök elveszítette a bizalmatlansági szavazást, ami arra sarkallta a Fitchet és a Standard&Poors elemzőit, hogy rontsa az ország kilátásait. Traian Basescu elnök a héten a kormányalakítással kapcsolatos tárgyalásokba kezdett, miután beiktatták második ciklusára.
Basescu a december 6-i választást 50,3 százalékos teljesítménnyel, minimális különbséggel nyerte Mircea Geoana ellenzéki vezető előtt, és most meg kell győznie a Boc-kabinetet megbuktató ellenzéki képviselőket arról, hogy tegyék félre nézetkülönbségeiket, és jelöljenek ki új kabinetet, avagy tovább késik a nemzetközi hitelcsomag megnyitása. A Boc-kabinet ügyvezető kormányként egészen az új kormány létrejöttéig hivatalban marad.
A Valutaalap és más nemzetközi hitelezők a kormányválság kipattanása után felfüggesztették a mintegy 30 milliárd dolláros hitelcsomag részleteinek folyósítását, és az IMF álláspontja szerint az új kormány megalakulásáig nem is döntenek a folytatásról. Az IMF küldöttsége ezen a héten Bukarestben vizitál, és várhatóan januárban is a román fővárosba látogat, miután az új kabinet hivatalba lépett.
Az első 10 hónapban a román költségvetés hiánya GDP-arányosan 5,1 százalékot ért el, és jövőre 5,9 százalékos célt határozott meg, miután 2008-ban 4,8 százalékon állt a deficit