Keresd itt, és megtalálod

Egyéni keresés

2009. augusztus 9., vasárnap

Hétfői lezárások Budapesten - 08.10.hétfő

A Bem rakparton a Batthyány tér és a Bem tér között lezárták a parkolót és a jobboldali sávot. A Krisztina körúton a Mikó utca és a Déli pályaudvar között egészen augusztus 25-én hajnalig tilos megállni a Repülős nap előkészületei miatt.

A Sziget fesztivál miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani a Hajógyári-sziget környékén. A Jégtörő utcát az Auchan behajtó és a Mozaik utca között lezárjtk augusztus 18-án 20 óráig. Tilos megállni augusztus 18-án 20 óráig a III. kerületben a táblákkal jelzett szakaszokon a Reményi Ede-, a Benedek Elek-, a Vajda János-, a Mozaik-, a Leányfalú utcában, valamint a Budai alsó rakparton a Mozaik utca és a Szépvölgyi út között.

--------

A 4-es, 6-os villamospálya felújítása a Moszkva tér és a Blaha Lujza tér között villamospótló autóbuszokkal lehet közlekedni. A felújítás augusztus 19-ig tart.

Az autósokat is érintő forgalomkorlátozás, hogy több helyen buszsávot alakítottak ki, illetve sávlezárás is nehezíti az előrejutást!
- A József körúton a Blaha Lujza tér és a Bérkocsis utca között
- Az Erzsébet körúton a Dohány utca és a Blaha Lujza tér között
- a Teréz körúton a Nyugati tértől a Szent István körúton a Visegrádi utcáig
- A Szent István körúton a Vígszínháztól a Jászai Mari térig csak egy sáv járható
- A Margit hídon mindkét irányban a Margitsziget vonalánál csak a külső sáv járható, a Jászai Mari térnél pedig a külső sávból csak JOBBRA lehet kanyarodni a Balassi Bálint utca felé
- A Horvát utcából nem lehet kikanyarodni balra a Margit körútra.
- A Blaha Lujza téren minden irányból sávlezárásra készüljenek!

-----

ÚTFELÚJÍTÁSOK

Tart a Thököly út felújítása! Két szakaszon, a Dózsa György út és a Hungária körút között, illetve a Mexikúi út és a Nagy Lajos király útja között. A Dózsa György út és a Hungária körút között lezárták a villamospályát, míg a Mexikúi út és az Amerikai út között a kifelé vezető oldalt zárták le. A forgalmat a befelévezető oldalra terelik, ahol irányonként egy sáv járható. A várható forgalomba helyezésének időpontja: 2009. október 10.

Tart a II. kerületi Hűvösvölgyi út Budakeszi út és a Hidegkúti út közötti szakaszaának felújítása. A felújítás ideje alatt sávlezárás, illetve útszűkület lassítja az előrejutást. A forgalomba helyezés várható időpontja: 2009.szeptember.18.

A XI. kerületi Menyecske utca felújítása is tart a Balatoni út és a Neszmélyi út között. A Kérő utcától a Neszmélyi úti csomópontig teljes útzárra kell készülni. A Menyecske utca Balatoni út és Vőfély utca közötti szakaszán, valamint a Neszmélyi - Menyecske utcai csomópontban váltakozó irányban, félpályán közlekedhetnek az autósok. A 150-es, a 250-es és a 941-es autóbuszok a Neszmélyi úton közlekednek. A forgalomba helyezés várható időpontja: 2009. szeptember 2.

A Múzeum körúton tartanak a felújítási munkálatok. Mindkét irányban csak egy sávon lehet közlekedni. A rendszeres torlódások miatt a 9-es, a 15-ös, a 109-es és a 115-ös autóbuszok a Deák tér felé a Kálvin tér és a Dohány utca között a villamosvágányon közlekednek. A megálókat ideiglenesen áthelyezték.

Útfelújítás miatt lezárták a XII. kerületben az Apor Vilmos teret. A forgalmat a Böszörményi út - Kiss János altábornagy utca - Németvölgyi út útvonalra terelik. A Stromfeld Aurél utat a Zsámbéki utcától a Németvölgyi útig egyirányúsították. A BKV adott szakaszt érintő buszjáratai terelve közlekednek.

A XVII. kerületi Ferihegyi út felújítása is megkezdődött a Pesti út és az Ananász utca között. A felújítás ideje alatt sávlezárás, illetve útszűkület lassítja az előrejutást.

Tart a Budai alsó rakpart Margit híd és Mozaik utca közötti szakaszának felújítása. Ez a szakasz jelenleg zárva van, így a közúti forgalmat nem akadályozza a felújítás. A forgalomba helyezés várható időpontja: 2009. szeptember 15.

-----

EGYÉB KÖZLEKEDÉSI HÍREK

Folytatódik a 24-es villamos pályájának felújítása. A második ütemben, augusztus 19-ig a 24-es villamosok Vágóhíd és Nagyvárad tér között közlekednek. A Keleti pályaudvar és a Balázs Béla utca között 24V villamospótló autóbusszal lehet közlekedni.

A Frankel Leó utat ideiglenesen egyiránysították befelé a Kavics utcától a Komjádi Béla utcáig közműépítés miatt. Kifelé a Komjádi Béla utca - Árpád fejedelem út szervizútja - Zsigmond tér útvonalon kell kerülni. A 17-es villamosok helyett a teljes vonalon buszokkal lehet közlekedni. A kifelé vezető oldalon közvetlenül a Zsigmond tér előtt szintén sávlezárásra kell számítani - itt a villamossínekre terelik a forgalmat előreláthatólag szeptember végéig.

A Budai alsó rakparton a Halász utca és a Mozaik utca között továbbra is zárva a felújítási munkálatok miatt. A Döbrendeti térnél viszont ismét fel lehet hajtani a felső rakpartra.

Az Árpád fejedelem útján a Margit híd közelében az Üstökös utcánál az új közlekedési csomópont építése miatt kikapcsolták a jelzőlámpákat.

Tart a II. kerületben a Budakeszi úton a Hűvösvölgyi út és a Labanc út között a vízvezeték-felújítása. A Budakeszi útról nem lehet behajtani a Kuruclesi- és a Labanc útra! A munkálatok várhatóan augusztus 31-ig tartanak.

A II. kerületben a Szilágyi Erzsébet fasorban a Hűvösvölgyi út előtt kifelé lezárták a külső sávot közművezeték-építés miatt.

A Belváros új Főutcájának építése miatt lezárták a Kálvin térnél a Kecskeméti utca - Károlyi Mihály utca útvonalat. Már korábban lezárták a Petőfi Sándor utcát a Ferenciek terétől a Szervita térig. A Ferenciek terénél lévő aluljárónál csak az Erzsébet híd felé lehet haladni.
A 15-ös és a 115-ös autóbuszok terelőútvonalon, míg a 8-as és a 112-es autóbuszok a budai végállomások valamint az Uránia között közlekednek.
A munkálatok várhatóan jövő év tavaszáig tartanak.

A Kálvin térnél viszont át lehet hajtani a Vámház körútra a Szabadság hídig. Az ellenkező irányban viszont csak a Sóház utcáig közlekedhetnek!

A VII. kerületben az Osvát utcát lezárták a Dohány utcánál közműépítés miatt. A Rákóczi útra a Hársfa utcán keresztül lehet kijutni. Az Osvát utcában lévő parkolóhzat a Rákóczi út irányából lehet megközelíteni!

A VIII. kerületben a Fiumei úton a Dologház utcánál közműépítés miatt irányonként egy-egy sáv járható. A Festetics utcánál kikapcsolták a jelzőlámpákat - napközben rendőr irányítja a forgalmat.

A VIII. kerületben a Szabó Ervin tér Üllői út és Baross utca közötti szakaszát lezárták (várhatóan szeptember 1-ig) a 4-es metró építése miatt. Az Üllői út Kálvin tér felé tartó forgalmát a Szentkirályi utcánál átterelik a Baross utcába!
A Baross utcát ideiglenesen egyirányúsították a Szentkirályi utcától a Szabó Ervin térig. A 89-es trolibuszok helyett trolipótló autóbusz közlekednek, terelt útvonalon járnak a 9-es, 109-es, 909-es és a 83-as trolipótló autóbuszok.

A X. kerületben a Pongrác úton a Horog utcánál lévő vasúti felüljárót felújítják. Emiatt félpályás lezárásra kell számítani. A váltakozó irányú áthaladást jelzőlámpa szabályozza.

Sétálóutcává alakították át a Krúdy Gyula utcát a Szentkirályi utca és a Horánszky utca között (térképen kék jelzés). Ezért megváltozott a forgalmi rend a környéken.
A Szentkirályi utcában mind a Baross utca, mind a Rákóczi út irányából a Múzeum utcáig lehet közlekedni.
A Bródy Sándor utca egyirányúságát megfordították, így a Pollack Mihály tértől a Nagykörút felé lehet haladni!
A Krúdy Gyula utca egyirányúságát is megfordították, eszerint a Rökk Szilárd utcától a Horánszky utca felé lehet közlekedni.
A Mária utcából a Krúdy Gyula utcán keresztül nem tudnak kijutni a Nagykörútra, csak a Rökk Szilárd utcán keresztül tehetik ezt meg.
Kérjük az arra közlekedőket, hogy ne megszokásból vezessenek!

A XI. kerületben az Etele úton a Fehérvári úttól a Tétényi útig közműépítés miatt csak egy sávon lehet közlekedni a kifelé vezető oldalon.

A XI. kerületben a Hengermalom úton a Szerémi út előtt a Budafoki út felé vezető oldalon útépítés miatt sávlezárásra kell számítani!

A XI. kerületben a Stoczek utcát lezárták a Kruspér utca és a Bertalan Lajos utca között közműépítés miatt.

A XII. kerületben a Németvölgyi úton tartanak a közműépítési munkák a Stromfeld Aurél út és az Istenhegyi út között. A Királyhágó tértől az Istenhegyi útig ideiglenesen egyirányúsították a Németvölgyi utat. Felfelé a Böszörményi út felé lehet kerülni.

Lezárták a Műegyetem rakpartot a Szent Gellért térnél a 4-es metró építése miatt. A Petőfi híd irányából érkezők a Bertalan Lajos utcánál tudnak áttérni a Budafoki útra. A lezárás várhatóan 2010 szeptemberéig tart.

A XIII. kerületben a Dráva utcában a Visegrádi utca és a Hegedűs Gyula utca között lezárták a Pesti alsó rakpart felé vezető oldalon a külső sávot.

-------

Építkezés miatt lezárták a VIII. kerületben a Kisfaludy utcát a Práter utca és az üllői út között.
Építkezés miatt lezárták a VIII. kerületben a Futó utcát a Práter utca és a parkolóház között. Így a parkolóházba csak az Üllői út felől lehet behajtani.

Szintén építkezés miatt zárták le a VIII. kerületben a Vajdahunyad utcát az Üllői út és a Práter utca között.

-------

A 4-es metró építése miatt megváltozott a forgalmi rend a Fővám téren. A Belgrád rakpart irányából egy ideiglenesen kialakított útpályán (volt parkon keresztül) lehet kijutni a Fővám térre. A Vámház körúton a Kálvin tér felé vezető oldalon csak a BKV járművei, és a taxik közlekedhetnek.
A Belgrád rakpartot végig egyirányúsították.

A 4-es metró építési munkái miatt lezárták a Fővám tér egyetem előtti szakaszát. A forgalmat a Csarnok tér - Pipa utca útvonalra terelik. A 2-es villamos két szakaszon közlekedik: a Közvágóhíd és a Czuczor utca között, valamint a Jászai Mari tér és a Havas utca között. A Boráros tér és a Március 15. tér között buszok viszik az utasokat.

A 4-es metró Keleti pályaudvari állomásának munkálatai miatt lezárták a Thököly út Baross tér és Dózsa György út közötti útszakaszát. A lezárt területre CSAK a BKV buszai, illetve a taxik hajthatnak be. A Dózsa György úton az Ifjúság útjánál jelzőlámpás kereszteződést alakítottak ki.
A Thököly úton befelé haladók a Stefánia útnál bekanyarodhatnak balra, így az Ifjúság útja - Dózsa György út - Kerepesi út útvonalon tudják elérni a Baross teret.
A Thököly úton a Dózsa György útnál CSAK jobbra, a Hősök tere felé lehet kanyarodni.
A Rottenbiller utcából az István út - Dózsa György út útvonalon lehet eljutni a Thököly útra, de a Baross térnél nem tudnak balra kanyarodni a Baross tér (Kerepesi út) irányába!
A Dózsa György út Kerepesi út felé vezető oldaláról ideiglenesen balra is lehet kanyarodni a Thököly útra.

A 4-es metró építése miatt lezárták a Kálvin teret. Emiatt
- a Baross utcából nem lehet balra a Vámház körút felé kanyarodni, csak egyenesen, a Kecskeméti utca irányába vagy jobbra, a Múzeum körút felé lehet haladni.
- A Lónyay utcából CSAK balra lehet kikanyarodni a Szabadság híd felé (a Veres Pálné utca, illetve a Fővám tér lezárása miatt viszont a Fővám térnél vissza kell kanyarodni a Közraktár utca felé).
- A Múzeum körút irányából érkezők vagy az Üllői út felé, vagy a Kecskeméti utcába kanyarodhatnak be.
A Ráday utcát is lezárták a Kálvin térnél, emiatt a 15-ös buszok terelőúton közlekednek.

A 4-es metró építése miatt a Köztársaság téren útszűkületre kell számítani.

A 4-es metró Rákóczi téri állomásának építése miatt a vásárcsarnok előtti útszakaszt lezárták és a Vásár utca folytatását egyirányúsították a József körút felé, így a körút másik oldaláról a Kölcsey utcából ide nem hajthatnak be.

A Közraktár utcában mindkét irányban busz sávot jelöltek ki. Kérjük ne megszokásból vezessenek.

A 4-es metró építése miatt
- az Etele térnél megváltozott a forgalmi rend. A Névtelen utcát lezárták, emiatt a Hadak útjáról balra is ki lehet kanyarodni az Etele útra. Az Etele út - Hadak útja kereszteződésben jelzőlámpa szabályozza az áthaladást.

A Móricz Zsigmond körtér egy részét is lezárták.

Forrás: (Klubrádió)

Összes oldalmegjelenítés