Keresd itt, és megtalálod

Egyéni keresés

2009. június 27., szombat

Dr Halál kipreparálná Michael Jacksont

Michael Jackson egész életében vonzódott az extremitásokhoz, s ha hinni lehet a híreknek, halálában is ezt teszi. Arról cikkeznek ugyanis, hogy Gunther von Hagens, a Dr. Halálként elhíresült művészt azzal bízta meg egy fél évvel ezelőtt, hogy ha jobblétre szenderül, az ő testét is őrizze meg az örökkévalóságnak.

A holttesteket megnyúzó, belőlük szobrot formáló 64 esztendős német listáján 9900 önkéntes „testadományozó” szerepel, közülük minden tizedik amerikai.
– Hat hónappal ezelőtt megkerestek Michael Jackson menedzsmentjétől, hogy a pop királya szeretné, ha az ő testét is bevenném a gyűjteményembe – mondja Dr. Halál – Ahhoz, hogy ezt a kívánságát teljesíteni tudjam, vagy tőle magától, vagy a legközelebbi rokonaitól kell írásos kérelem.
Persze az is előfordulhat, vallja be a világszerte komoly indulatokat kiváltó művész, hogy csak átverés volt a telefon. Mindenesetre hamar a végére kell járni a dolognak, ugyanis a család már szervezi a temetést, amit a hírek szerint a nyilvánosság teljes kizárásával akarnak megtartani.
– Jacko remekül illene a kiállításomba – lelkendezik a bizarr terven von Hagens. – Művészetével már hallhatatlanná lett, én testileg is azzá tehetném.
BorsOnline / szt

Összes oldalmegjelenítés